Mire figyelj, ha Interneten keresel zenekart az esküvődre? - II. rész

Személyes találkozás

Egy személyes találkozás a szolgáltatóval mindent eldönthet. Ekkor van lehetőséged kérdezni, kérni, és az esetleges egyéni elképzeléseket megbeszélni. Fordulópont lehet a szervezés menetében, ugyanis ilyenkor erősödhet vagy éppen bedőlhet szimpátiád az adott csapat vagy szolgáltató felé. Rendkívül fontos, hogy leendő zenészeid hogy kommunikálnak, hogy állnak hozzá az esetleges egyéni kérésekhez, kívánságokhoz. Figyeld meg, hogy partnered mennyire határozott, és számíthatsz -e rugalmasságra és szakmai hozzáértésre a későbbi rendezvény folyamán. Nyugodtan készülj fel a találkozóra, jegyezd le előre a kérdéseidet, nehogy kifelejts valami fontosat. Vedd figyelembe, hogy egy profi zenekar tagjai nem az első ilyen rendezvényt vállalják, ezért a beszélgetés során kérd ki a zenekar, zenész véleményét abban, amiben esetleg bizonytalan vagy. A részletekhez sok hasznos ötletet kaphatunk szervezésben, és lebonyolításban egyaránt

Nagyon fontos, hogy a személyes találkozó lehetőleg valamilyen publikus rendezvényen, vagy olyan helyen legyen, ahol a zenét élőben is meg lehet hallgatni, megnézni. Ez lehet egy vendéglátóhely, ahol a zenekar muzsikál, vagy egy adott rendezvény, amely nem zártkörű. A szolgáltató közreműködésével akár egy esküvő is lehet a találkozás helyszíne. Ebben az esetben előny, hogy választottaidat ugyanabban a közegben láthatod, hallgathatod meg, mint amire a meghívás szól. Hátrány, hogy egy ilyen eseményen nem biztos, hogy a szolgáltatónak van elég ideje, lehetősége veled foglalkozni. Ez esetben a találkozó a meghallgatásra korlátozódhat, és a kérdéseket más időpontban, esetleg telefonon, vagy más úton kell tisztázni.

A Hangulat Express együttes a tavaszi és az őszi hónapokban nyilvános klubesteket szervez az érdeklődőknek, és természetesen a barátoknak, ismerősöknek is. A klubestek pontos időpontjai megtalálhatók honlapunkon, vagy az együttes Facebook oldalán, ahová mindenkit szeretettel várunk.

A találkozó egyik fontos momentuma az interneten hallott demo felvételek összehasonlítása az eredetivel. A végleges döntéshez egy zeneértő családtag, vagy barát segítségét is kérheted. Sajnos, élőben nem mindig ugyanaz az élmény, mint amit a netről, az adott esküvői zenekartól letölthető, meghallgatható. Manapság - mint azt már az előző cikkben is megemlítettem - számos technikai és egyéb lehetőség van a felvételek "kozmetikázására", javítására. Sajnos, vagy szerencsére a zenekarok ezzel gyakran élnek is. A videoanyagok ilyen esetben szerencsésebbek, de kellő hozzáértéssel ezt is ki lehet javítani egy szebben szóló hangsávval, vágásokkal, stb. El kell döntened, hogy az, amit élőben hallasz, mennyire különbözik a demótól.

A digitális technikának köszönhetően már élőben is dobgépeket, kísérőautomatikákat, computereket használhatnak a zenekarok, a hangzás javítására. Sajnos manapság a zenészek, és megrendelők sem engedhetik meg maguknak 5-6 fős zenekarok fenntartását. A hangzás és a hiányzó személyek pótlására, színesítésére technikai eszközöket lehet igénybe venni. Sajnos sok esetben a tudást is a technika pótolja. Tapasztalat, hogy ez utóbbi esetben az énektudás és a szorgalom sem mindig társul a technika mellé, és gyalázatos hangon az illető arra sem veszi a fáradtságot, hogy legalább a dal szövegét megtanulja. Ilyen, és ehhez hasonló tapasztalatok esetén köszönd meg a találkozást, és sürgősen hagyd el a helyszínt.
A személyesen hallott, tapasztalt zene nem lehet rosszabb a demonál! A fülünknek higgyünk és ne a mellébeszélésnek!

 

A mocskos anyagiak

Sarkalatos pont. Egy esküvő költségvetése rengeteg dologból áll; helyszín, vacsora, fotós, dekoráció és a zenekar. Mindenki szeretne minél szebb, és egyénibb esküvőt szervezni magának, és vendégeinek. Ehhez manapság egyre több pénz kell. Mégis, ha rangsorolni szeretnénk, hogy melyek azok a szolgáltatások, amik feltétlenül szükségesek, vajon melyik mennyit nyom a latba? Mi az ami nélkül nem lehetne megszervezni egy ilyen rendezvényt? Feltétlenül szükséges a székek és a korlátok dekorációja, a lampionok, vagy a pillangók? Mi lenne, ha nem lenne vacsora, vagy esetleg menyasszonyi ruha? Remélem, ilyen egy esküvőn sem fordul elő. A fenti mondatokban csak rá szerettem volna világítani egy egészséges rangsor felállítására. Néhány sorrend persze változhat, mindenkinek más a fontosabb, de egy esküvő ízletes ételek-italok és jó zene nélkül nem hiszem, hogy jó lehet.

Minden szolgáltató igyekszik egy általában középkategóriát tartani, az a jó ha az árfekvés valahol a középmezőnyben van, ebben az esetben számíthat az illető szolgáltató a legtöbb megrendelésre. Az árhoz persze arányos minőségnek is kell társulnia. Gyakran hallhatsz extrém árakat is. Árképzésben persze azok a szolgáltatók vannak legjobb helyzetben, akik a megrendelő számára idegen, vagy ismeretlen fogalmakkal dobálózhatnak. Gondoljunk csak a televízós reklámok liposystemjeire, meg bifidus-essensis-eire. Sajnos a zenekar nem tud megapixelekkel és HD minősséggel meg speciális anyagokkal dobálózni. Tiszteletben tartva a kollégáink tudását és nem megkérdőjelezve hozzáértésüket, félve jegyzem csak meg, hogy mi zenészek (és ebben az esetben nem computeres zsonglőrökre gondolok) éveket tanulunk ahhoz, amíg egy esküvőre eljutunk. Gondolj csak bele, ezt egy DJ, vagy egy fotós a megfelelő anyagi és technikai háttérrel egy kis tehetséggel, vagy nagy önbizalommal egy pillanat alatt megteheti!

A fenti sorokkal csak szeretném képzeletbeli ragsorunkban a zenészt, és az esküvői zeneszolgáltatást egy picit feljebb tolni, mert úgy érzem az utóbbi években az eliparosodó esküvői szolgáltatások között sajnos a megrendelők előrébb sorolják a misztikusabb, agyonmagyarázott, sznob, és látványcentrikus szolgáltatásokat. Hallottam olyan kollégáról, aki egyedül annyit kért, mint amennyit a Hangulat Express Partyzenekar három fővel, útiköltséggel, fénytechnikával. No comment.

A fentiekkel csak szerettem volna megvilágítani, hogy amikor egy zenekar árát kalkuláljuk, nem mindig az olcsó a jó megoldás. Persze a drága sem biztosan attól drága, mert annyival jobb. Ez egy ördögi kör, ugyanis az a zenekar, aki százezreket tud költeni hirdetésre, valószínűleg több és zsírosabb megrendelést fog kapni, mint aki csak a hétvégi gázsiját szeretné. Hozzáteszem: azonos minőségről beszélek! Az ár viszonylatában mindenképpen kerülendők a szélső értékek. Célszerű a kapott árajánlatot elosztani a fellépők létszámával. Ehhez jön még az útiköltség és az esetleges egyéb költségek (színpadtechnika, műsor, stb.). Javaslatom, hogy feltétlenül ár/fő -vel számolj. Árajánlatot kérni semmilyen kötelezettséget nem jelent, ezért nyugodtan körbekérdezheted a többi szimpatikus zenekart is. A meghallgatás során úgyis eldől az ár/minőség viszony is.
Ne a spórolj a zenekaron!

Remélem, tudtam néhány jó tanácsot, tippet adni minden leendő házaspárnak, és írásaim nyomán egy kicsit könnyebb lesz eligazodni az "esküvőipar" zeneszolgáltatói között. A Hangulat Express Partyzenekar mindig óriási gondot fordított az esküvők színvonalas zenei közreműködésére, és reméljük ezután is sok fiatal pár választ majd bennünket, és megtisztel azzal, hogy ránk bízza életük egyik legszebb napjának hangulatát! Kellemes böngészést, és szervezést kívánunk!

Hangulat Express